Titkos Ünnep
2006.08.23. 16:35
Őszinte leszek! Nem sok jót vártam ettől az albumtól mind hangzást, mind a dalokat illetően. Ugyanis a legutóbbi Gyújtópontban lemezük nem igazán nyerte el a tetszésemet, annak ellenére, hogy régen nagy Ossian fanatikus voltam. Szóval kétkedve tettem be a lejátszómba a 10. Ossian lemezt. És mit mondjak? Ahogy az intro után bedörrent Endre sikolya, és megszólalt a nyitó riff, egyből mondtam, na igen, ez már döffi! Nem tudom mi lett a zenekarral, de most szerintem ezzel az albummal hozták azt, amit tőlük, mint Ossiantól el vár az ember. Nem csak, hogy a hangzással nincs semmi baj, hanem a dalok sem lettek unalmasak, Nem találtam rajta töltelék dalokat. Csupán azt veszem észre, hogy lejárt. Nagyon örülök, hogy ilyen lett az új album. Lehet, hogy csak most ért össze igazán a zenekar, aminek igazán örülök, mivel nem szerettem volna, ha csak úgy elpártolok az Ossiantól csalódottságomban. Vendég vokálosok is szerepelnek ezen az albumon, ami nem ritka a zenekar életében. Jelen esetben a turnéról megismert Falanx és Obstruction tagjai, név szerint: Verebi József, Paróczi Tamás, Knausz Péter, Oross Kornél a dalos pacsirta. Szép munkát végeztek! Valamiért a dalok is sokkal kidolgozottabbak. Kedvenceim: a nyitó Szerelmed Pokla, az angol nyelven is megszólaló A Szív És Ész, a középtempós Emlékek Völgye, a majdnem lírai Pogány Ima, egy hagyományos Ossian szerzemény az Utazás, a maidenes kezdésű Ősök Vére, a címadó Titkos Ünnep, a "vágóhidas" Hazárdjáték, a lírai Nincs Menekvés, a Keresztút hangulatát idéző Ezer Csillag, Ezer Dal, a megszokottól eltérő dobhangzású A Veszély Rabjai, az akusztikus kezdésű, és egy lassabb tempójú A Végzet Kapujában. A legvégén bónuszként hallhatjuk a 3. dalt, angol nyelven The Heart And The Mind-ot, melynek szövegét a Zero-G-s Linda Deamon írta. És legutoljára az új felállású Ossian legjobb lemezborítójával állunk szemben, mely Havancsák Gyula munkáját dicséri! Ezúton kívánok sok boldog születésnapot a zenekarnak! Persze, azért igazán akkor lennék boldog, ha láthatnám az ős felállású klasszikus Ossiant - kibékülve!
Rob
|