A Rock Katonái
2006.08.23. 16:33
Az újrakiadás borítója, 2003 (Havancsák Gyula)
A rock katonái az Ossian harmadik lemeze és 1990-ben jelent meg eredetileg. Erre a lemezre teljesen kicserélődött a ritmusszekció. A dobok mögé a Pokolgépes Nagyfi Laci testvére, Zoli ült be, a basszusgitáros pedig Vörös Gábor lett. Mindketten Szekeres Tamás, az egyik legjobb magyar gitáros akkori csapatából érkeztek az Ossianba.
A hajdani megjelenés körülményeiről annyit kell tudni, hogy a közönségsiker "Acélszív" és az inkább szakmai elismerést kivívó második anyag, a "Félre az útból" után kellett egy olyan albumot letenni az asztalra, ami mindkét szempontból kielégíti az igényeket. Érzésem szerint az első korong erényeit sikerült jobban ezen a lemezen új dalokba önteni. Az anyag felépítése jónéhány ponton egyezik az Acélszívvel. Hiszen ugyanúgy itt van kezdésnek egy rocker himnusz a címadó szám képében, aztán a Sörivók ikertestvére az Öreg Rocker, majd a lírai Éjféli lány, zárásnak pedig az első lemezen pár sor erejéig megidézett A Heavy Metal születése című ős-Ossian dal teljes, élő verziója. A többi nóta igazi keménykötésű heavy metal, Paksi-féle társadalomkritikus, a rocker-életérzést leíró szövegekkel, melyek így tizenegykét év után is mondhatnak valamit a fiatal fémhívőknek. Manapság azért már jóval árnyaltabban fogalmaz Endre, nem ennyire direkt módon. Maróthy Zoli gitározását most is élmény hallgatni, finom kis megoldások, díszítések, remek szólók kerülnek ki a keze alól. Nem véletlenül volt akkora siker ez az anyag.
Az eredeti borító 1990-ből (Hörcher László)
Sajnos az előző két újrakiadással ellentétben itt nem érzem, hogy akkora nagy újítást sikerült volna elérni az album hangzásában. Talán megfáradt a Küronya Miklós, Ottó Tivadar duó. Az ének például ugyanolyan visszhangosítva, kicsit hátul szól, mint az eredeti műsoros kazettán. Ennek a mostani megjelenésnek inkább csak a cédésítés volt az oka, érzésem szerint. A lézerlemezre egyébként a két slágerszám videóklip adaptációja is felkerült. A rock katonái nóta a lemezbemutató koncert képeivel lett megtámogatva, még Adrian Smith is feltűnik benne az Iron Maidenből, ahogy a budapesti M.O.R. fesztiválon Ossian pólóban penget. Az Éjféli lány pedig egy hangulatos, füstös etűd.
Ezzel a lemezzel és a '91-es Ítéletnap albummal alapozta meg vezető szerepét a magyar heavy metal színtéren az Ossian. A lemezt követő turné, amellyel Erdély magyarlakta vidékeire is eljutottak, minden helyszínen nagy sikereket hozott a zenekarnak. Ez a tíz dal egy darabka magyar rocktörténelem, akár tetszik, akár nem.
|