Immáron a hetedik magyar HM nagylemezt (a Sztár válogatást és a Lord LP-t is ide sorolva) van szerencsénk köszönteni! S mivel a színvonal töretlenül emelkedik egyre feljebb ez igen örvendetes tény. A 88-as év nagy befutói, Paksi Endre és társai minden kétséget kizáróan az eddigi legötletesebb, legegységesebb hazai metal korongot tették le az asztalra.

Valljuk be õszintén, a korábbi bakelit-produkciók ugyan a honi piacon betöltötték a szerepüket, de nem jelentettek komoly konkurenciát a nagyvilágban megjelenõ albumok számára. Ezúttal azonban olyan teljesítmény született a Tom Tom stúdióban, ami a határon túli lemezeket is állva hagyhatja.

Elõször nézzük miben fejlõdött a csapat saját korábbi énjéhez képest. A lemez átgondoltan sokoldalú és roppant jól szól. Az oly sokak által támadott dalszövegek is szélesebb témákat ölelnek át, mint elõzõleg. Találunk igen aktuális Petõfi-vers megzenésítést (Feltámadott a tenger) és egészséges humorral teli dalt (Tébolyult szombat) éppúgy, mint ars poeticának is beillõt (Ossian). Igazán kiváncsian várom, ezúttal mibe kötnek majd bele jó érzésû pop-szakértõink.

Most pedig vesézzük egy kicsit a muzsikát... Mindenképpen tempósabb, ha úgy tetszik keményebb, mint a már ismert Ossian anyag. Galántai Zsolt dobos játéka vibráló és precíz, sikerült a koncertekrõl megszokott magas szintet rögzítenie. Pálvölgyi Laci az elsõ lemez felvételekor a huszonnegyedik órában ugrott be, így teljesítmény ott nem volt igazán mérhetõ, most azonban könnyedén bizonyítja, hogy nem véletlenül került a zenekarba. Sajnálom, hogy az utolsó számban õ nem jutott mikrofonközelbe. Maróthy Zoli játékáról minden dícsérõ szó felesleges, nemcsak szólói, hanem ritmusozása is élvezetes, stílusos. S hogy egy kis komplexitásért sem kell a szomszédba menniük, azt az instrumetális szám  bizonyítja ékesen. Paksi Endre, mégha nem is a földkerekség legjobb énekese, olyan hanggal és énekstílussal bír, ami teljesen egyedivé, másoktól tökéletesen megkülönböztethetõvé teszi. Valódi frontemberként, érzéssel adja elõ a dalokat.