Kitörés
2006.04.18. 16:10
Minél többször hallgattam meg ezt az új Ossian mûvet, annal nyugodtabban készültem e rövid írás papírravetésére. Megérlelõdtek a gondolatok, eldöntöttem, mi az, ami igazi pozitívum és kiemelésre méltó, és mi az, amit én legalábbis másképp csináltam volna.
Elõre kell bocsátanom, mindenki megnyugtatására, az Ossian tagjai ötödszörre is meggyõztek, arról, hogy nagyon komolyan gondolják, amit csinálnak. Arról, hogy képesek a fejlõdésre, a továbblépésre, mégis megmaradnak önmaguk.
Az Ossian muzsikáját kilóméterekrõl meg lehet ismerni. Aki nem hallgatja õket rendszeresen az is megmondja, ez Paksi Endre és csapata. Aki idõrõl idõre elõveszi az Ossian mûveket, az a finomságokat is tudja már értékelni. Mert ennek a lemeznek a titka az apró figyelmességekben rejlik. Lehet, ismerõs lesz néhány dallam korábbról. De nem lehet ismerõs az a sok gondosan kidolgozott vokál, ami itt elõbukkan. Szinte minden számban ott bújkál valahol - talán túlságosan is szerényen - egy Paksi-Maróthy vokálkórus. Valami, ami soha még magyar lemezen nem került ilyen finomságú kidolgozásra. (Most csak a heavy metal anyagokról van szó természetesen.) Aztán itt a megszólalás. Ez a lemez fejhallgatón át könnyfakasztóan szépen szól. Rendkívül élõ minden hangszer. Szinte látni, amint a fiúk a stúdióban nyomulnak. A dob is valóságos, nincsenek manipuilációk. A basszusgitár olyan szépen csng, hogy az ember elérzékenyül. Minazonáltal érdekes és érthetetlen, hogy hi-fi cuccon, hangfalakon át a muzsika mégsem "röfög". Én mindig elfogadtam, Maróthy Zoli egyedüli gitárosa a csapatnak. Ám úgy érzem, a túl szuperszónikus gitársound a "dög" rovására megy. Nyilvánvaló, Zoli új istene Steve Vai, ám a Vaiizmusnak elõnyei mellett megvannak a hatrányai is. Ahogy a Whitesnake-bõl kiszívta Steve a Brutális, nyers erõt, úgy Zoli sem tudott egyszerre gitárt bûvölni és fejet szaggatni. Ez azonban inkább egyéni ízlés kérdése, mint az is, hogy szerintem ehhez a zenei világhoz a hagyományosabb gitárszólók, szólózási technikák illnek, amibõl Zoli idõnként meg is villant valamit, de nagyrészt az általa újonnan felfedezett megoldások bûvöletében él. A nóták azonban minden apró-cseprõ gondot felejtenek. Van itt ugyanis egy-két igazi gyöngyszem. Személyes kedvencem a merészen egyszerû, de jövõbe mutató Szenvedély. Valódi hit-single, azaz rock rádióállomások slágerlistájára való közönségsiker. Talán furcsa az állítás, de az Ossinnak nagyon jól áll ez az igényes, mégis közérthetõ irányvonal. Egy ilyen nótával csk egy baj van: nehéz és ritkán sikerül ilyet írni. Közvetlen a Szenvedély mögött áll a Legyen miénk az élet és az Érezd jól Magad. Sorolhatnám még a különlegességeket, hiszen van itt még egy klassikus Maróthy énekelte lírai és egy instrumentális, ami a maga nemében tanítanivalóan érett és egységes mû. Nem szóltam még a frappáns szövegekrõl sem. De kevés a hely. Otthon viszont mindenkinek van ideje. Ezt a lemezt mindenképpen hallgasd meg, nem jársz rosszul.
|